I. rész
Az állampolgári részvétel eszközének alkalmazása

II. fejezet
Az állampolgári részvétel a gyakorlatban: Hogyan fogjunk hozzá?

Margaret Bowman és Veronika Thiebach

Az elôzô fejezetben az állampolgári részvétel különbözô elméleteirôl és módszereirôl volt szó. Ebben a fejezetben néhány olyan gyakorlati lépést vázolunk fel, amelynek segítségével az állampolgár vagy az állampolgári szervezet felismerheti a számára legmegfelelôbb részvételi formát. Az állampolgári részvétel sokféle formában valósulhat meg. Lehet formális, tehát jogszabályokban meghatározott, és lehet informális, amikor az állampolgárok önmaguk döntenek a részvétel formájáról. A leghatékonyabb részvételi módszer gyakran e két fô típus kombinációja. Még ha egyes országokban az állampolgári részvétel formális típusait biztosító jogszabályok nem is léteznek, ritkán fordul elô, hogy a jog kifejezetten tiltaná a részvételt. Ezért az állampolgárok itt is ugyanúgy követelhetik a részvétel jogát, mint másutt.

Annak eldöntésére, hogy egy adott helyzetben melyik módszer mûködik a legjobban, az állampolgárnak vagy az állampolgári szervezetnek a következô kérdésekre kell válaszolniuk:

Az ebben a fejezetben felvázolt lépések csak javaslatok arra, hogyan kezdjünk el gondolkodni a környezetvédelmi döntéshozatalban való részvétel módjáról. Mielôtt ezekre a kérdésekre válaszolnánk, az állampolgárnak meg kell gyôzôdnie arról, hogy országának jogrendje egyáltalán lehetôvé teszi-e az állampolgári részvételt. Valójában bizonyos esetekben az alábbiakban felsorolt kérdésekhez képest teljesen más kérdések és módszerek sokkal alkalmasabbak lehetnek. Azonban bármilyen módszert is választunk, az állampolgári részvétel kidolgozása idôt, kreativitást, kitartást, rugalmasságot és lelkesedést kíván. Az egyes helyzetekben alkalmazandó legelônyösebb módszert sok próba és kísérletezés után lehet csak megtalálni. Ezt a fejezetet az állampolgárok és állampolgári szervezetek kiindulási pontként használhatják, ahonnan el tudnak indulni a hatékony állampolgári részvétel kiépítése útján.

Milyen környezetvédelmi problémákra kell odafigyelnünk és miért?

Az emberek általában akkor ismerik fel a környezeti problémákat, amikor az közvetlen hatással van rájuk, vagy a médiákon keresztül értesülnek róla. A környezeti problémák a következôk lehetnek:
  1. Egy vállalat gyárat, szennyvíztisztítót vagy hulladéklerakó-helyet akar létesíteni a szomszédságunkban.
  2. Egy már mûködô gyár vagy hulladéklerakóhely szennyezi a levegôt és a vizet, és a környéken élôket megbetegíti.
  3. Egy régi vasútvonalon rendszeresen folyékony gázt szállít egy vonat lakott területen keresztül.
  4. Egy repülôtér erôs zajt és rezgéseket kelt a környezô településeken.
  5. Valaki hulladékot kezdett lerakni az út mentén.
  6. Valaki nagy területen elkezdte kivágni a fákat vagy megmûveletlen földön kezdett építkezni.
  7. A levegô káros az emberek tüdejére, a kifogott halakon sebeket találunk, vagy az ivóvíz elszínezôdését figyelhetjük meg.
  8. Egy állatfajt a kihalás veszélye fenyeget.
  9. A savas esô és az általános felmelegedés veszélyezteti a Földet.
  10. Nagy mennyiségû papír vagy más újra felhasználható anyag foglalja el a helyet a hulladéklerakóhelyen.
  11. Országunk nagy mennyiségû veszélyes hulladékot termel vagy fogad el más országoktól.

Amikor felismerünk egy környezetvédelmi problémát, próbáljuk meg írásban a lehetô legnagyobb részletességgel körülírni. Majd magyarázzuk meg, hogy az adott probléma miért érint bennünket. A probléma megállapítása és az okok megfogalmazása segítségünkre lesz a lehetséges megoldások megtalálásában és azoknak a területeknek a meghatározásában, ahol további információra van szükségünk. A kérdések, amelyeket magunknak fel kell tennünk, a következôk lehetnek: Hol és mikor merült fel az adott probléma? Milyen gyakran találkozunk vele? Ki lehet a felelôs érte, illetve mi lehet a forrása? Hogyan érint a probléma minket, a környezetet, és a lakosság egészségét? Van-e valaki, aki már dokumentálni tudta a hatásokat, és ha igen, milyen hatásokat állapított meg?


REC * PUBLIKÁCIÓK * ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL A KÖRNYEZETVÉDELMI DÖNTÉSHOZATALBAN *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL ESZKÖZÉNEK ALKALMAZÁSA *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL A GYAKORLATBAN

PREVIOUS NEXT COVER PAGE HOME PAGE