AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL JOGI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL GYAKORLATI JOGI FORMÁI
Nem így lenne ez, ha a cégét sújtó bírságon kívül a menedzsernek számolnia kellene a személye elleni szabálysértési és büntetõjogi következményekkel is. Maga a cég is másként állna hozzá a környezetvédelemhez, ha a néha nevetségesen alacsony összegû bírság megfizetésén kívül reálisan számolnia kellene a teljes okozott kár megtérítésével, ami egy polgári jogi kártérítési perrel fenyegetné.
Álláspontunk szerint az állampolgári részvételnek komoly lehetõsége van arra, hogy a környezetvédelmi jog kikényszerítésének egyoldalúságán változtasson, elsõsorban a polgári jog segítségével.
Az állandó joggyakorlat egyértelmûen birtoksértõnek minõsíti a zajjal, füsttel vagy egyéb környezetszennyezéssel járó magatartásokat. Sajnos abban is állandó a bírói joggyakorlat, hogy következetesen megegyezést, kompromisszumot keres a szennyezõ és a szennyezést elszenvedõk között, környezetszennyezõ ipari tevékenységtõl való teljes eltiltásról szóló bírói döntést még nem ismerünk. Ehelyett a szennyezõ magatartás csökkentésére, védõ, szûrõ stb. berendezések felszerelésére vagy kártérítésre szokták kötelezni az üzemeket és egyéb környezetszennyezõket. (lásd a 11. példát)
| 11. példa
Jellemzõ példa a polgári bíróságok kompromisszumos szemléletére a Fûzfõi Nitrokémia igen régi jogesete. Már a hatvanas években a balatonfûzfõi gyár környékén élõk, különösen pedig a szélirányban fekvõ községek lakosai, mezõgazdasági termelõi kártérítési pert indítottak a vegyi üzem ellen, mivel kertjeikben, földjeikben a legtöbb növényfajta elpusztult, vagy betegségektõl szenvedve rendkívül silány termést hozott. A környéken lakók romló életminõségét is értékelni tudja a polgári jog, a maga gazdasági jellegû megközelítésébõl: elsõdlegesen a telekárak és egyéb ingatlanok értékcsökkenésén keresztül. |
A birtokháborítás kapcsán meg kell említenünk egy rendkívül érdekes lehetõséget, az ún. jogos önhatalmat. A Ptk. 190. § (1) bekezdése alapján ugyanis a birtokos a birtoka ellen irányuló támadást a birtok megvédéséhez szükséges mértékben önhatalommal is elháríthatja. (lásd a 12. példát)
| 12. példa
Ezzel kapcsolatban vissza kell térnünk az óbudai kerékpárkedvelõknek az óbudai lakótelepen szervezett demonstrációjára. A demonstráció lényeges eleme volt, hogy a lakótelep nyugalmát zavaró kamionok elõl rövid idõre lezárta a lakótelepen át és mellette vezetõ utakat. Eredetileg ezzel ideiglenesen arra akarták rávenni a vezetõket, hogy másik útról közelítsék meg az üdítõitalgyártó telephelyet. Közben akár be is láthatták volna, hogy céljukat úgy is elérhetik, ha nem vernek föl éjszaka és hajnalban többezer embert az álmából. |
Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy ez csak hozzáértô társadalmi szervezetek közremûködésével érhetõ el. A környezetvédelmi kártérítési perek tehát az állampolgári részvételnek és a környezetvédelmi állampolgári szervezetek mûködésének sarkallatos pontja kell hogy legyen. Nyilván nem minden szervezet jut hozzá megfelelõ jogászi segítséghez, vagy szerzi meg az ilyen perek megszervezéséhez szükséges ismereteket, azonban elõbb-utóbb Magyarországon is kifejlõdik a környezetvédelmi szervezetek kifejezetten jogérvényesítésre szakosodott fajtája. Ebben nagy segítséget jelenthet egy környezetvédelmi perlési szolgálat (litigation service), amelynek megszervezésére a közeljövõben van remény.
A magyar polgári jog 1977 óta különösen kedvezõ feltételeket teremt a környezetszennyezéssel okozott károk megtérítéséhez. A Ptk. 345. § (1) bekezdése ugyanis azóta tartalmaz egy olyan fordulatot, amely szerint az emberi környezetet veszélyeztetõ tevékenységgel okozott károkat a veszélyes üzemi felelõsség szabályai szerint kell elbírálni. Ennek lényeges eleme, hogy a károsultnak kedvezõbb a bizonyítási teher, mint a közönséges kártérítési esetekben. A bizonyítási teher azt jelenti, hogy egy károsodásból eredõ jogvita esetén melyik fél kötelessége a tényt bizonyítani, illetõleg ha egy tényt nem bizonyítanak, az melyik félre nézve hátrányos.
A bizonyítási teher a kártérítési ügyekben általában a következõképpen alakul. A károsult bizonyítja, hogy kára keletkezett, valamint azt, hogy a kár keletkezése okozati összefüggésben van az alperes jogellenes magatartásával. A károkozónak pedig megvan az a lehetõsége, hogy kimentse magát, a kártérítés általános szabályai szerint azzal, hogy bizonyítja, úgy járt el, ahogyan az adott helyzetben általában elvárható volt, azaz a károkozás neki nem róható fel.
A veszélyes üzemi felelõsségben ezzel szemben a károkozó kimentési lehetõsége jelentõsen csökken. A felelõsség alóli mentesüléséhez ugyanis nem elegendõ azt bizonyítani, hogy tevékenysége során gondosan járt el, hanem azt is bizonyítania kell, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elõ, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Vitatott a jogászok között, hogy egyáltalán vétkességi felelõsségrõl, vagy objektív felelõsségrõl van-e szó a veszélyes üzemekkel kapcsolatosan. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a károkozó a többi kártérítési ügyhöz képest jóval nehezebb helyzetben van az ilyen perekben.
Mindezek ellenére a károsultak nem használják ki a lehetõséget, pedig meggyõzõdésünk, hogy a környezetszennyezéssel okozott károk következetes érvényesítése önmagában hathatósabb környezetvédelmi eszköz lehetne az összes államigazgatási jogi eszköznél. A károsultak passzivitásának sok oka van; ilyen a tájékozatlanság, vagy a per költségeitõl való félelem. Mivel az eljárási költségek, illetékek kérdése más eljárások során is felmerül, ezekkel a témakörökkel egy késõbbi fejezetben külön is foglalkozunk.
| 13. példa Egy vízszennyezési ügyben tapasztaltuk, hogy a Tisza egyik jelentõs mellékfolyóját évek óta, lényegében változatlan mértékben szennyezte egy vegyi tisztítóüzem. A vízsszennyezési bírságot évenként emelkedõ összegben szabta ki az államigazgatási hatóság, az ötödik évben a teljes összeg már meghaladta a hétmillió forintot. Az üzem egyetlen esetben sem emelt kifogást a határozatok ellen, nem élt fellebbezési jogával, és mindig határidõn belül megfizette a bírságot. Ekkor a hatóság - szokatlan módon - szabálysértési feljelentés megtételére szánta el magát a szennyezõ üzem vezetõje ellen. A háromezer forintos bírságot kiszabó határozat ellen az elkövetõ fellebbezett és számtalan tanút vonultatott fel, valamint újabb szakértõi véleményeket szerzett be és javasolt figyelembe venni. Vagyis: oroszlánként küzdött a személye ellen indított rendkívül kis jelentõségû eljárásban, holott elõtte évekig figyelemre sem méltatta a cége ellen lényegében ugyanazon az alapon folyó államigazgatási eljárást. |
Elgondolkodtató, hogy adott esetben, jóval nehezebben ugyan, de állampolgári szervezetek is hozzáférhetnek a szabálysértési felelõsséget, az elkövetõ személyét bizonyító információkhoz, így õk is megtehetik a szabálysértési feljelentést. Ez a joga akárcsak bûncselekmények esetében, a szintén hivatalból üldözendõ szabálysértések esetében is minden állampolgárnak és szervezetnek megvan. Álláspontunk szerint ez is olyan lehetôsége a környezetvédelmi jog kikényszerítési rendszerének, amellyel az állampolgári részvétel minõségi változásokhoz vezethetne.
Röviden utalunk a környezetvédelem szempontjából jelentõs szabálysértési tényállásokra.
Az egyes szabálysértésekrõl szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. sz. rendelet 108. §-a a vízjogi szabálysértést, 109. §-a a vízszennyezést, 111. §-a a természetvédelmi szabálysértést, 111/A. §-a a levegõszennyezési szabálysértést, 111/B. §-a a veszélyes hulladékkal kapcsolatos kötelezettség megszegésének szabálysértését szankcionálja.
Jelentõsége lehet még az egyes környezetvédelmi ügyekben a rendelet 23. §-ában írt csendháborításnak, a rendelet II. fejezet I. címében írt közlekedésügyi szabálysértések közül a 40/A §-ban írt veszélyes áru szabálytalan közúti szállítása elnevezésû szabálysértésnek, a II. fejezet I. címében írt egészségügyi szabálysértések közül a 71. és 72 §-ban szabályozott köztisztasági és közegészségügyi szabálysértéseknek, a IV. fejezet I. címében a mezõgazdasági szabálysértések között a 83. §-ban írt növényvédelmi szabálysértésnek, a II. címben szereplõ földvédelmi szabálysértések közül pedig több szabálysértésnek is, így például a 98. §-ban írt talajvédelmi kötelezettség elmulasztásának, továbbá a IV. címben írt csaknem valamennyi erdõgazdálkodási szabálysértésnek.
Felhívjuk a figyelmet még a rendelet VII. fejezetére, az építésügyi szabálysértésekre. Ezek közül különösen jelentõs a 140. §-ban írt parkrongálás és a 141. §-ban írt tilos fakivágás szabálysértése.
Ez utóbbi szerint, aki - gyümölcsfa kivételével - a községek (városok) bel- és külterületén álló, valamint a közutak tartozékát képezõ élõ fát - az elõírt engedély, illetve bejelentés nélkül vagy a hatóság tilalma ellenére - kivágja, szabálysértést követ el. Esetleg természetesen még a lopás szabálysértése vagy - az értéktõl függõen (5.000,- Ft fölött) - bûncselekménye is megvalósul.
Az engedélyre való utalás egyébként a fák védelmérõl szóló 21/1970. (VI. 21.) Korm. sz. rendeletre vonatkozik. (lásd a 14. példát)
| 14. példa Ez utóbbi jogszabály jelentõs szerepet kapott a nyugati pályaudvar mellett levõ néhány hatalmas fa kivágásakor, amirôl a sajtóból valamennyien tudunk. A jogeset azt példázza, hogy a rendeletben szereplõ többes hatásköri rendelkezések (a jegyzõ hatásköre mellett a természetvédelmi igazgatóság vagy a mûemlékvédelmi hatóság is szerephez juthat) arra is alkalmasak, hogy a hatóságok egymásra mutogassanak, miközben a kérdéses fákat kivágják. |
A környezetkárosítás alapesetének szövege a következõ:
A megfogalmazás látszólag alkalmas a környezet hatékony védelmére a legkirívóbb szennyezési esetekben. A valóság azonban nem ez. A tényállás ugyanis az ún. eredménybûncselekmények közé tartozik, amint azt egy 1986-os legfelsõbb bírósági eseti döntés egyértelmûen megállapítja. Ez azt jelenti, hogy nem elég a bûncselekmény megvalósulásához az, ha valaki bármilyen veszélyes anyagot bármilyen nagy mennyiségben, bármennyi idõn keresztül a környezetbe juttat, ha nem bizonyítható teljes egyértelmûséggel, hogy azáltal és csakis azáltal következett be a környezet valamely védelem alatt álló tárgyában valamilyen jelentõs károsodás. A büntetõjog ugyanis képtelen kezelni az egymástól függetlenül okozott, de együtt ható károkat. (lásd a 15. példát) Ebben a jogágban a felelõsség nem állapítható meg becsléssel.
| 15. példa
A több szennyezõvel kapcsolatos jogi helyzetet érzékeltessük egy nem környezetvédelmi tárgyú, egyébként megtörtént esettel.
Egy kórházudvaron két munkás építési törmeléket lapátolt egy teherautóra. A teherautó mögött betegek haladtak el az autó takarásában. A rakodás közben lehulló kõ betörte az egyik beteg orrát, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva ezzel. |
A kodifikációs munkák során javaslatot tettünk a büntetõjogi szabályozás megfelelõ korrigálására, illetve arra, hogy az eredmény helyett maga a szennyezés, vagy annak kirívó mértéke önmagában elegendõ legyen a bûncselekmény megállapításához. Ezzel azonban csak azt értük el, hogy a korábbi tervezetekkel ellentétben a jelenlegi már egyáltalán nem tartalmaz a Btk. módosítására vonatkozó rendelkezéseket.
Tehát, bár a társadalmi felháborodás sokszor jogosan igényelné a büntetõjog alkalmazását, egyelõre nem javasoljuk a környezetvédelmi szervezeteknek, hogy büntetõjogi szakemberekkel való elõzetes konzultáció nélkül bármilyen eljárást is kezdeményezzenek. A nyomozást megtagadó határozat ugyanis mintegy erkölcsi gyõzelmet jelent a szennyezõnek, nemritkán menlevélként kezelik a további szennyezéshez.
Különösen nem értünk egyet jogi szempontból azokkal a néha elõforduló törekvé-sekkel, hogy az állampolgári szervezetek egyéb törvényi tényállásokat igyekeznek mozgósítani a környezet-védelem ügyében. Még egyetlen sikeres közve-szélyokozással, súlyos testi sértéssel vagy egyéb, a szorosan vett környezet-védelmen kívüli tényállással kapcsolatos környezetvé-delmi ügyrõl sem hallottunk. Általában leszögezhetô, hogy a szennyezõ magatartással végülis valóban össze-függésben állhat közveszély, személyek egészségének, tes-ti épségének sérülése, azon-ban a büntetõjog által megkívánt szoros, közvetlen okozati összefüggés még kevésbé állapítható meg, mint a szerencsétlenül meg-fogalmazott környezetkáro-sítás bûntette esetében. (lásd a 16. példát)
| 16. példa Végképp kudarcra volt ítélve az az állampolgári kezdeményezés, amely néhány évvel ezelõtt állami vezetõket, minisztereket és polgármestereket jelentett fel azzal, hogy vétkes mulasztásuk sok ember egészségének romlásához vezetett. Nem kérdõjelezzük meg a feljelentõk jóhiszemûségét és környezetvédelmi szakmai hozzáértését, azonban ez a büntetõ feljelentés semmiképpen sem járhatott sikerrel, hiszen az említett vezetõk tevékenysége csak igen távoli okozati összefüggésben állt az esetleg valóban bekövetkezett súlyos következményekkel. A büntetõjog nem vállalkozhat arra, hogy az ilyen közvetett okozatokat szankcionálja, hiszen mint utaltunk rá, a legalapvetõbb emberi kapcsolatokat szabályozó legõsibb jogágról van szó, és mint ilyen, csak arra van berendezkedve, hogy a mindennapi emberi tevékenységek során elõálló legsúlyosabb, erkölcsileg is mélyen gyökerezett konfliktusokat kezelje, a hétköznapi felfogással is belátható okozati összefüggésekben mozogva. |